foto1
foto1
foto1
foto1
foto1

PULA "a fészekalja falu"



Pula története

A településről

Pula a "fészekalja falu"-nak is nevezett-becézett település az Eger-séd (Eger patak) völgyének legkeletibb települése. Neve a kicsi jelentésű pólya-pulya szavakból eredeztethető.

A falu határa és annak környéke a régészeti lelőhelyek bizonysága szerint az emberiség kezdete óta lakott. Ez a vidék ma is, az elmúlt századokban, de már a régmúltban is alkalmas volt emberi település céljára, s ebben minden valószínuség szerint az emberi éltet meghatározó tényezők (természeti környezet, időjárás stb.) is közrejátszottak. A legkorábbi leletek a hatezer évvel ezelötti újkőkorból (neolitikumból) valók. Megtalálhatók itt a rézkori és a vaskori élet nyomai is.

A rómaiak jelenlétére a Tálad alatti völgyben, a pataktól északra eső domboldalon, s a felújított halastó gátjától keletre a most víz alatt álló területen találunk (cserép és téglatöredék, pénzérme, falmaradvány) igazolást. Egyébként már a rómaiak idején és később a középkorban is használt út vezetett keletről Nagyvázsonyon és Táladon át a patak mellett, annak völgyében az Imári híd melletti és a Csörgődomb alatti római (majd később középkori) településeket is érintve a Tapolcai medencéig. A népvándorlás és honfoglalás kori lakottságot Pulán az előkerült temetkezési lelet bizonyítja.


A középkorban a mai határában két település létezett: Tálad és Pula. Az 1233-as okleveles említésű Pula a mai falu sírkertjétol északnyugatra feküdt. Templomának eddig csak feltételezett helyét a 2000-es évben előkerült osszárium (csonttár) hitelesítette. Az újkori Pula határának keleti felén volt a középkori Tálad falu a mai Tálod-dűlőben. Volt templomának romjai pedig a patak bal partján, a faluval átellenben állott. Tálad 1548-tól, Pula 1557-től vált pusztává, azaz lakatlanná. Mindkét falu a devecseri Csóron család tulajdona volt, s az 1620-as évektől lett a Pápát és Devecsert is birtokló Esterházyaké. Tálad többé már nem épült újjá. Pula pedig a 18. század közepétől lett ismét lakott település. A török kiűzése után az elnéptelenedett falvak határában - így Pula esetében is - erősen extenzív gazdálkodás (legeltetés, makkoltatás, fakitermelés) folyt. Az újratelepítést és a jövedelmezőbb belterjesebb termelés megindítását gazdasági , vagyis anyagi érdekek tették szükségessé.

A pulai telepítési szerződés másolatát a Zala Megyei Levéltár őrzi. Ezen okiratból sok mindent megtudhatunk, csupán a nekünk legfontosabb kérdésre, a telepesek származási helyére nem ad feleletet. Az eredeti birtokos Esterházy-család levéltára is nagyrészt megsemmisült a háborús években. A szóbajöhető egyházi iratok sem tartalmaznak a Pulát újratelepítők "őshazájára" vonatkozóan bővebbet.

Pula első lakója 1727-ben Kovács János (családos ember, bizonyára az Esterházyak erdésze, erdőőre) volt. A telepítési szerződés 1745-ös keltezésű. A német telepesek biztos jelenlétét a nagyvázsonyi plébánia anyakönyve tanusítja 1746. október 5.-i bejegyzéssel. S ezen időponttól kezdve egyre gyakoriabbak a pulaiakra vonatkozó német nevek. Pula község Önkormányzata a fentiek alapján 1996-ban határozatot hozott, hogy az 1746-os évet tekinti az újratelepítés esztendejének, s egyúttal meg is ünnepli a 250. évfordulót. A kolónusok letelepedési helyéül a mai Fő utca jelöltetett ki. Ez a terület déli és nyugati irányban enyhe lejtésű domboldal, mégis közel van -volt akkor a vízhez, a patakhoz és a forrásokhoz. Eredetileg kétoldalt 10-10 nagy portát mértek ki a jobbágyok részére. Ezeket a portákat késobb felezték, s a jobbágyok száma 40 főben stabilizálódott. A zsellérek (föld nélküliek) házai az alsó faluvégen ( a jobbágytelkek folytatásában), a Kis utcában és a mai Faluház és Flórián-kápolna közötti útszakaszon épültek.

Pula az újratelepítéstől számítva két évszázadon keresztül mezőgazdasági település volt. Telenként a viszonylag nagy kiterjedésű Esterházy tulajdonú erdőben találtak munkát. A jobbágyfalu mellet a betelepülés után gyorsan (még a 18. században) kialakult a majorsági gazdálkodás is a grófi birtokon. A faluban az igényeknek megfelelően elegendő számú mesterember (kovács, bognár, molnár, kocsmáros, szatócs stb.) élt és dolgozott. Az 1800-as évektol több zsellér foglalkozott takácsként kender szövéssével.

A népességszám alakulása:

Év     Népesség
1747     119 fő
1770     203 fő
1785     437 fő
1828     462 fő
1846     462 fő
1869     487 fő
1910     496 fő
1949     416 fő
1960     380 fő
1990     214 fő
1996     224 fő
1997     230 fő
2000     228 fő
2001     231 fő
2004     228 fő



A pulaiak a földesúri alkalmazottak és a majorsági cselédek kivételével -két évszázadon át- ma már csak az idős korosztály - egységesen a bajor nyelvjárás úgynevezett "-ui-" változatát beszélte.

A helyi népesség a történelem folyamán mindenkor osztozott a magyar haza sorsával. Így volt ez az 1848/49-es szabadságharc idején is. Itt is megalakult a nemzetőrség, elsősorban karhatalmi feladatok ellátására. S 1848 őszén tizenkét fiatal állt honvédnak. Egy részük a 16. huszárezredhez , többségük a 47. honvédzászlóaljhoz került. Ez utóbbiak a tavaszi hadjárat során részt vettek Buda visszafoglalásában, s az elsők között jutottak a várba. S jelképnek is felfogható, hogy a 48-49-es események közben a faluban pedig szép új iskolát épített a lakósság. A szabadságharc idején két pulai honvéd halt hősi halált. A két világháborúban is hozott emberáldozatot a falu. Az elsőben az elesettek száma 19 fő (az akkori népességszám 3.9 %-a), a másodikban pedig 21 katona halt meg (a 41-es lélekszám 4.5 %-a).

Az 1959-es kényszerrel végrehajtott tsz szervezéstol kezdődően az 1990-es évekig nagyban csökkent a lakosságszám. A fiatalok egy része végleg elvándorolt, de a maradók is ingáznak. Helyben csak 4-5 főnek van munkahelye. A nyolcvanas évek közepétől a lélekszám fogyása megállt, ami az újra engedélyezett helyi építkezéseknek köszönhető. Azóta két új házsor -utca épült, ahol jórészt harminc-negyvenéves korosztály lakik. Viszonylag sok gyermek és fiatal van a faluban, mintegy ötvenöt-hatvan fő 18 év alatti, a nyugdíjasok száma kb. 65 fő.

A Náczi-hegy

A Balaton-felvidék lejtoin már a rómaiak is műveltek, termeltek szolot, bort. Somló "szőlős" kapcsolatát pedig a XI. századtól számíthatjuk. A történelmi borvidékekhez így csupán "kismiska" a Náczi-hegy. De a Dunántúl e részén min-den, magára valamit is adó falunak van szőlőhegye. Volt a valamikori nemes Eöcs (Öcs) községnek is. Van ma is a szintén szomszédos Vigántpetendnek és Taliándörögdnek.

A pulai szorgos jobbágyok 1811-ben kértek engedélyt a földesuraságtól szőlőhegy létesítésére. Egy 1807-es térképen még Oberer Vald (így, V-vel!) néven, azaz Fölsőerdőként szerepel ez a terület. S 1812-ben már telepítették is a vesszőket. Hetvenöt parcellán. Munkájuk sikerrel járhatott, hiszen 1817-ben, két-három igazi jó szüret után "péntzék" építését kérelmezték. Méghozzá azzal a furfangos indoklással, hogy 
"... a Mlgos Uraságnak kárával is a kamarákban, Istálókban, Szénekben kellene boraikat tartani, részszerént pedig vonyós marháik nem lévén puttonyokba kellene a szőlőt hazahordani,... `s eses időkben, a' mi ősszel szüretkor gyakran szokott lenni, síkos, sáros Utban el tsuzhatik, s el dül az szőlővel, így el vész a bor is..." Vagyis: az uraságnak is kára származik, minthogy a kilenced is kevesebb lesz. 

Az elso pincék földbe süllyesztett kőfalú, gerenda- és famennyezetes, zsúpos tetőzetű, egyetlen helyiségből álló építmények voltak. Az 1820-as évektől pedig kéthelyiséges (fapadlású présház és kőboltozatos bortároló) pincék készültek. Ezek is szalmával (zsúppal) voltak födve. A szőlőhegy legnagyobb épületeként 1822-ben épült az "urasági dézsma-pince", ugyancsak két helyiséggel, összesen mintegy 120 m2 alapterülettel. Nem is lehetett kevés a hegy termése, ha ily nagy adóbortárolóra volt szükség! A szőlők már a középkortól kezdődően különleges jogi helyzetű területek voltak. Égető Melinda írja (Szőlőhegyi szabályzatok és hegyközségi törvények a 17-19. századból): "Bár a szőlőföldnek is volt feudális tulajdonosa, ezt a jogát csak nagyon korlátozottan érvényesíthette. A jobbágynak, polgárnak vagy nemes-nek szőlőtelepítésre átadott földjét sem ő, sem utódai nem vehették vissza, csak ... ha nem fizették meg ... a földhasználat után járó bért vagy szolgáltatást ... Egyébként a szőlőbirtokosok ... a szolot szabadon adhatták-vehették, utódaikra örökíthették...".

A Náczi-hegy - mint a szőlőhegyek mindegyike - nem tartozott közvetlenül sem a földesúr, sem a falu paraszti közösségének döntése alá. Szüksége volt azonban egy olyan intézményre, amely a szőlőbirtokosok és a szőlőhegy ügyeiben jogosult volt eljárni. Így alakult ki a szőlőtulajdonosok közössége és önkormányzata: a hegyközség. A Náczihegy közössége is megalkotta a maga törvénykönyvét, a Zala megyei "útmutatás", "minta" alapján. A náczihegyi törvénykönyv 32 articulusból (pontból) áll. Az "Első Articulus" bevezető mondata: "Minthogy minden jó rendtartásnak feje és fundamentuma az isteni félelem és tisztesség... ", - ehhez kell tartaniuk magukat a tisztségviselőknek. S egyben ez intézkedik a hegybíró, 12 esküdt és a hegymesterek (szőlő-pásztorok), a "hites jegyző" (e tisztséget a falu tanítója látta el!) évenként Szent György-napi megválasztásáról. A szőlőhegy egészét gyepű (sövény) vette körül. A hegyet út szelte ketté, melyrol minden parcella megközelithető volt; falu felőli részén fakapu állt.

A hegy kézzel írt jegyzőkönyvei 1822-től 1897-ig maradtak fönn. Kezdetben német nyelven (gót betűkkel),1849-től magyar nyelven készültek. A jegyzőkönyvek rögzítették a szőlőterületek adásvételét, az évenként megválasztott tisztségviselők névsorát, s az esetleges büntetéseket.

Az 1858-as, ún. színes térképen pontosan megállapítható a parcellatulajdonosok neve. Ezen a térképen szerepel a "Náczihegy" név. A hegyet egyébként a 19. század első harmadában az Eszterházy-családban született Ignatius (Ignáci, Náczi) nevű gróffiúról nevezték el.

A múlt században jelentős szőlőművelés és bortermelés folyt a hegyen. Misem bizonyítja ezt jobban, mint egy Zala megyei borkiállításra (borversenyre) invitáló írásos meghívó az 1860-as évekből. Pedig akkoriban a Balaton északi partjának egésze (Balatonalmádit kivéve) Zala megyéhez tartozott!

Azután a század végén beütött a filoxéra; szőlőgyökér-betegség, és nagyon megnehezítette itt is a szőlőbirtokos gazdák munkáját. Egy ideig ugyan próbáltak védekezni szénkénegezéssel, de eredménytelenül. Csuma Zsigmond Nászéjszakák bora: a somlai c. könyvében így ír erről: "A filoxéria ... Veszprém megyében 79 községben okozott kárt, az országos szőlőterület pedig ... 350 000 kh-dal csökkent (majdnem a felére). A bor ára kétszeresére emelkedett..."

Az 1880-as években kezdődött pusztulás a Náczi-hegyen közel száz éven át tartott. A kipusztult tőkék helyébe nem, vagy csak direkttermő, amerikai fajtákat (Noha, Otelló) telepítettek. Az üresen maradt pincék egy része is pusztulásnak indult. Az 1959-ben lezajlott tsz-szervezés, -alapítás szintén kedvezőtlenül hatottak a hegyre. Csak kevesen műveltek szőlőt, a szőlő nélküli telkek pincéit tárolás-ra használták. S csak kevesen tataroztatták a pincéiket!

A fordulat 1972-ben, az általános földrendezéssel állott be a Náczi-hegyen. Minden tulajdonos nyilatkozott, hogy megtartja-e szőlőhegyi ingatlanát, vagy a tsz-nek adja. A 70-es évek eleje-közepe - a viszonylagos gazdasági föllendüléssel - itt is magával hozta a városban élők érdeklődését a hétvégi időtöltésre alkalmas ingatlanok iránt Az új (budapesti, veszprémi) tulajdonosok szorgos kertészkedéshez, hétvégi házak építéséhez kezdtek, a helybelieknek is példát mutatva.

Az utóbbi 15-18 évben nagyban megváltozott a Náczi-hegy arculata. Új telepítésű szőlők (a direkttermők eltűnése), gyümölcsösök, díszfák-díszcserjék ültetése, új pincék, hétvégi házak építése, régi borospincék fölújítása jelzik egy újabb kor kezdetét.